Azt hittem, hogy egy az egyben kihagynak majd a műsorból. Botrányos volt, amit a két gyerekem művelt. A végén már én is csak nevetni tudtam az egészen.

Valójában nem tudom, hogy mire számítottam. Miért is gondoltam arra, hogy Kamilla és Simon majd nyugodtan végig fogja ülni a stúdióbeszélgetést? Természetesen fejben mindent tökéletesen lejátszottam megint, de ugye ez általában csak szép álom marad mindig, mert ott van benne egy megjósolhatatlan változó, a gyerek pillanatnyi hangulata. Direkt úgy érkeztünk, hogy ne kelljen sokat várni, és szerencsére nem is kellett. Ez mondjuk a stáb profizmusát is dicséri. Viszont amint beléptünk a stúdióba, láttam, hogy a meccset elvesztettem. Egy felkészült babás-gyerekes műsorhoz méltóan jó sok játék volt bent, mert ugye a gyereket el kell foglalni, amikor a szülő beszélget a műsorvezetővel. Igen ám, de ezek a játékok bizony zajosak. Azaz zajosak akkor, amikor valaki elkezdi dobálni őket. Meg ott van a gyümölcslé is. Kedves figyelmesség a vendég felé, de horror akkor, amikor inkább a gyerek figyelme terelődik rá. Közben pedig a nagyobbnak vécére kellett menni, utána elkezdett látványosan unatkozni, majd rohangálni, amibe persze a kisebbik is bekapcsolódott. Gyanítottam, hogy ebből a beszélgetésből nem lesz adásképes anyag. Nem volt egyetlen tiszta fél perc sem benne, mert valamelyik gyerek mindig belezajongott. Aztán amikor megláttam ezt a NÉGY (!!!) percet, akkor leesett az állam. Biztos nagyon kemény munka volt ezt úgy megvágni, hogy értelmes legyen, ezért hatalmas köszönet jár érte a stábnak. Ezért is, meg a türelemért és a kedvességért, amit a felvétel alatt kaptunk. Jó volt ott lenni, köszönünk mindent.

Kamilla elkezd bepörögni. 

Amikor már Nóri sem bírja visszatartani a nevetést.

Na, szerintem ebből volt a nyersanyagban kb. 10 perc.

Itt pedig a végeredmény: