Számunkra fontos a visszajelzés, szerencsére tanítványaink nem restek, és megírják véleményüket. Nem vetünk be olyan eszközöket a hitelességünk megteremtése érdekében, amikkel sokan élnek az interneten. Ezek a vélemények létező tanítványoktól származnak, akikkel akár az oktatásokon is összefuthat bárki.

Zita története:

Gyerekkoromban versenyszerűen sportoltam, amihez hozzátartoztak az edzőtáborok, az edzőtáborokhoz pedig az úszás. Engem valamiért nem tudtak megtanítani úszni, így míg a többiek szelték a hosszakat, nekem futnom kellett a Margit-szigeten. Idén nyáron kezdtem el úszni tanulni azzal az elhatározással, hogy akármennyire béna is leszek, akárhány kudarcokkal teli hónap - netán év - vár rám, én akkor is megtanulok úszni. A medencében azonban rá kellett jönnöm, hogy az órák elsősorban nem is magáról a mozdulatok elsajátításáról szólnak - azok alapvetően könnyen mennek -, hanem olyan mint egy önismereti és önképző terápia. Bár nincs víziszonyom, mégis mindig féltem, hogy víz megy az orromba vagy a szemembe. Egy alkalommal rájöttem, hogy ez a félelem a gyerekkori hajmosásokból ered, amikor befogtam az orrom és összeszorítottam a szemem... Az órákon mindenekelőtt nem a vízzel, hanem magammal kell megküzdenem, le kell győznöm az elmúlt 3x év görcseit, félelmeit, a negatív vizes tapasztalatok okozta "ezt én nem tudom megcsinálni" érzést. Leírhatatlan élmény és öröm volt, amikor életemben először fent maradtam a vízen, amikor ki mertem nyitni a víz alatt a szemem, amikor végig tudtam úszni egy hosszt... és persze az is, hogy hetente kétszer a hideg, sötét, nyirkos, fáradt hajnalok ellenére elindulok az uszodába...  Zita

Zoli története:

Visszakerestem a leveleimet: 2012 január 3-án jelentkeztem először Edithez. Előtte másnál tanultam. Nem ment túl jól, nem is élveztem, és ami a legfontosabb, nem is tanultam meg úszni.
Valószínűleg a legrosszabb fajta tanulóként jelentkeztem a tanfolyamra: Az első néhány hónapos próbálkozást leszámítva, nem tanultam úszni sosem. Annyira tudtam úszni, hogy a tengerben is ellubickoltam, de nem éreztem magam biztonságban. Nem sportoltam semmit. A kövér, önérzetes, kritikát nehezen tűrő felnőtt…
Az első órán Edit kérte, mutassam meg hogy úszom. Miután végig vergődtem a medence nagyjából 30 méterét, nagyon büszke voltam magamra, ő közölte: „Jó akkor kezdjük az alapoktól..."
Minden úszást, az alapjaitól vettünk végig, a légzést, minden mozdulatot. Nagyon élveztem minden órát. Már 4-­5 hosszt tudtam leúszni a medencében, mikor előálltam ötletemmel: át akarom úszni nyáron a Balatont.
„Mármint az öblöt, nem a Balatont, ugye?” – kérdezte. Én az 5200 métert akartam megpróbálni...
Többször megvitattuk, hogy kell-­e ez nekem, bírni fogom‐e, nem kellene-­e
józan célt választanom... Miután belátta,hogy nem tud lebeszélni, belelkesedett ő is. Nagyon sokat segített: tanácsokat adott; edzéstervet kaptam futáshoz, úszáshoz; folyamatosan bíztatott.
Július 7‐én az első úszás óra után 6 hónappal, kb. 3 és fél óra alatt úsztam át a Balatont. Amikor átértem Balatonboglárnál a sekély vízben leültem és gondolkodtam, hogy milyen jó érzés volt. Milyen jó volt az a fél év, amíg idáig eljutottam. 10 perc után kisétáltam a partra és leállítottam az órámat 3:42 percet
mutatott.

Edit is nevezett az átúszásra, és a parton ezt a pólót kaptam tőle:

A nyári pihenés után ősszel újrakezdtem az úszást. Úgy tervezem, hogy 2013-­‐ban átúszom újra a Balatont, de most gyorsúszásban, és szeretnék javítani az időn is (jó sokat) .

Nagyon örülök, hogy megismerhettem Editet. Örülök, hogy megszerettette velem a sportolást ,és az ő lelkesedése tette a sportot az életem, a mindennapjaim részévé.
Úgy tanított meg úszni, hogy türelme volt ahhoz, hogy mindent elmagyarázzon, ha kellett ezerszer, ezer féle módon. Úgy tanított, hogy egy percig sem felejtette el, hogy felnőtt ember vagyok, nehezebben tanulok meg dolgokat. És ami a legfontosabb, akármilyen fáradtan is megyek a reggeli órákra, tényleg minden percét élvezem. Az úszás többé nem egy megoldandó feladat, hanem kellemes időtöltés, egy sportos időtöltés.

Néhány hete 5 éves fiam is elkezdett Edit néninél úszni tanulni. Nagyon szeret járni azt mondta: „Edit néni szigorú, de jól szigorú”. Ha nem pakol össze, azzel zsarolom, hogy nem mehet hétvégén, amire ő kijelentette, ez túl nagy büntetés.


Ili története:

14 éves koromban (vidékről Pestre kerülő lányként) nagyon szégyelltem, hogy nem tudok úszni, de akkor úgy gondoltam „öreg” vagyok már ahhoz, hogy megtanuljak. (Persze a körülmények és lehetőségek is egészen mások voltak abban az időben).
Évtizedeken keresztül a Tisza vagy éppen a Balaton partján lábamat a vízbe lógatva, sóvárogva néztem azokat, akik önfeledten lubickolnak a vízben.
Hogy mi történt velem most,  amikor már 60 éves is elmúltam, magam sem tudom, de elhatároztam, meg tanulok úszni, vagy legalábbis megpróbálom...
Nagy félelemmel és nem kis víziszonnyal kezdtem el a tanulást és bizony voltak olyan napok, amikor azt gondoltam, ha most valaki azt mondaná többé nem mehetek uszodába, bizony nem fakadnék sírva.
Amikor Editre találtam, már túl voltam egy pár kevésbé sikeres órán, különböző oktatókkal, egyénileg és csoportban, azaz már bemerészkedtem a medencébe.

Editnél az első óra után éreztem, ha valaki, Ő meg fog tanítani! Az azóta eltelt idő megerősítette az első érzésemet. Edit nem”csupán” úszni tud, hanem -nem kevés pszichológiai érzékkel- tanítani IS! Amikor görcsölök, mert valami nem megy amit csinálnom kellene, vagy egyszerűen nem merem megcsinálni amit mond ( ami sajnos gyakran előfordul, mert még mindig nem felhőtlen a viszonyom a vízzel), mindig át tud segíteni a nehézségeken.

Nála nincsenek sablonok, mindenkit kicsit másként, személyre szabottan oktat.Úszni még nem tudok, de már sokszor élvezem a vizet, mint egy kis nebuló várom a következő oktatást és időnként már látni vélem a fényt az alagút végén!

Itt tartok most, 2012. április 22-én, kb.15 úszás óra után.

Meli története:

29 évesen ébredtem rá arra,hogy ideje lenne választanom egy sportot amit rendszeresen gyakorolhatok, illetve enyhíthetné a mindennapi stresszt is az életemben. Mivel soha nem tanultam úszni, viszont irigykedve néztem a strandolókat úgy döntöttem, miért ne? Veszíteni nem veszíthetek semmit, maximum megmondják ,hogy nem tudom megtanulni ennyi idősen és kész. Az interneten böngészve találtam Edit oldalára, rögtön szimpatikusnak tűnt meg is beszéltük az első óra időpontját. Az első pár órán nagyon izgultam , viszont csak pozitív élményeket szereztem eddig :) 

Mindenkinek ajánlom aki meg szeretne tanulni úszni, nagyon jók az órák, és remek az oktató,én már 10-12 métert  is elúszkálok a medencében. Másfél hónap után nem is olyan rossz ugye? :) 

Remek stresszoldásra is, ellazítja az embert, szépek leszünk tőle ,remekül formálja az alakot..egy szó mint száz: gyertek úszni!

Judit története:

Azzal a céllal érkeztem az első úszás órámra Editékhez, hogy megtanuljak annyira úszni, hogy ne süllyedjek el a vízben a nyaralás során, és ne rettegjek, ha vizet látok. Ennél viszont sokkal többet kaptam az órákon: nem csak, hogy megtanultam úszni, de függő lettem, nem tudom elképzelni már az életemet úszás nélkül. Nagyon vártam az órákat, az egész napos munka után felüdülés volt az uszoda és az oktatókkal való találkozás. Büszke vagyok rá, hogy megtanultam szépen és szabályosan úszni, hogy legyőztem a félelmemet és örülök, hogy kedves és szimpatikus oktatókkal és úszótársakkal ismerkedtem meg az egy év során. A legjobb döntés volt a részemről, hogy elmentem az első órára.

Értékelés az úszásoktatásról velemeny.com oldalon.
Egy másik értékelés, szintén ugyaninnen.

Egy idézet a Harmoneten megjelent cikkből:

"...a vízben teljes boldogságban lubickoló, víz alatt kígyózó gyermekeket láttam, akik megállás nélkül élveztek minden vízben töltött percet. Köztük az enyém is..."
"Látható bizalommal vetette magát Edit néni karjába, aki hol a hátán húzta, hol hason lökte..."

Néhány nekem címzett levél tartalmából:
"Amikor óra végén a tenyeredbe csap, az egy olyan elismerés, amitől a következő három órán már szeled a habokat....Nehéz dolga lehet velünk, felnőttekkel. Az elején elengedni tudjuk nehezen magunkat - a "csak feküdj nyugodtan a víz felszínén" is görcsös mozdulatokkal megy; ha már megy a víz alá bukás, utána már levegőért feljönni nem szeretünk...Szóval, nem egyszerű velünk. Én, 33 évesen, újévi fogadalomként, minden úszástudást nélkülözve jelentkeztem Editnél és őszintén írhatom, hogy életem egyik legjobb döntése volt. Nem csak magáért az úszásért, de még inkább azért az önbizalomért és lelkesedésért, amit az úszás által megszereztem. Nagyon jó hangulatú órák, profi oktató, jó csapat, jutalom nyári kerti party. És néha már a teljes ellazulás is megy:-). Szóval, mindenkinek csak ajánlom - kortól, nemtől függetlenül."
Enikő

 „Ezúton szeretnék köszönetet mondani Editnek, hogy a „legproblémásabb” tanítványát is, alig több, mint egy év alatt, megtanította úszni. Nagyon hálás vagyok a befektetett energiáért, a kedvességért és az örökös biztatásért, aminek az lett az eredménye, hogy egy 30 éves (kissé ügyetlen  :) )nő ma már magabiztosan mozog a vízben. Edit kitartása nélkül soha nem tudhattam volna meg, hogy milyen csodálatos érzés a tengerben úszni, vagy csak egy napos vasárnap délután kimenni a Hajósba és leúszni ezer métert! Nagyon köszönöm Neked!”
Éva

"Nagyon szépen köszönjük, hogy ilyen mozgalmas, kellemes, vidám órákat adsz Fanninak! A kislányunk alig várja, hogy hozzád mehessen úszni...Az edzésektől a "szárazföldi" mozgása is látványosan fejlődik!Jó lenne, ha majd heti két alkalommal járhatna...!
Még egyszer mindent köszönünk:
Fanni,  Kati (Fanni anyukája) és Laci (Fanni apukája)