Az előző cikkem eléggé felkorbácsolta a kedélyeket. A most következő témában is van muníció, ha van véleményetek, ne fogjátok vissza magatokat!

A játszóteres cikk elég komoly indulatokat váltott ki. Kaptam hideget-meleget. Pedig nem akartam senkit megbántani, és nem akartam eldönteni, hogy ki a szar, vagy nem szar Anya/Apa. Nem igehirdetés volt, hanem egyszerűen leírtam a magam stílusában, hogy szerintem mi a jó a gyereknek.

Szerintem.  A magam stílusában.

Aki nem ismer, nehezen tud hová tenni az írásaim alapján. Nem hiszem, hogy modorosnak és álszentnek kellene lennem írás közben azért, hogy mások kedvére tegyek. Az életben is sok minden elmondható rólam, de az említettek nem. Mégis remélem, hogy sok szülő reagál az írásomra. Lassan belejövök a blogolásba, sokak nagy örömére és többek bánatára, de mivel a témák száma gyakorlatilag végtelen, és minden valahogyan kapcsolódik a sporthoz, az egészséghez, ezért még sokáig itt leszek. Most a nassolásról (már a szó hallatán is feláll a szőr a hátamon) írok, mert ez is olyan téma, amihez szintén „mindenki ért” (hangsúlyozom: én sem, de véleményem erről is van).

Zárójelben megjegyzem, hogy egyáltalán nem tartom magam hiper, bio, öko, vega anyukának, leginkább kerülni szeretném a végleteket, de rengeteg elképesztő dolgot tapasztalok a legközelebbi ismerősök körében isA lányom kb. kétéves koráig nem evett csokoládét. Ahogyan a nagy könyvben meg van írva, elhittem, hogy majd nem is fogja szeretni a csokit, sőt, a gumicukortól is hányni fog. Nyilván nem így történt. Az első szülinapi tortája még egy 2 cm magas joghurt torta volt (gyenge idegzetűek ugorjanak két sorral lejjebb) ami úgy nézett ki ugyan, mint egy hányás, de megette szegény. Utólag belátom, semmi baja nem lett volna, ha csokisat csinálok cukros tejszínhabbal. Mert hát a mindennapokban azóta sem tömöm édességgel.

A fiamnál már más volt a helyzet. Neki már túrós volt, Mickey formában… Azt hiszem cukrot (Modorosch Norbi szerint: fehér mérget) is jócskán raktam bele. Két pofára tömte be. Szóval fejlődőképes vagyok, a harmadiknál lehet, hogy beütne a krach és jó, vajas krémes gejl, ámde csudaszép torta lenne. (Nem lesz harmadik.)

Persze nem minden nap születésnap. A hétköznapokban nem könnyű meghúzni a határt, a „még belefér” és a „már elég volt” között. Nekem sem. Én is eszek néha kekszet, csokit, édességet, fagyit, mert néha jól esik és finomak. De igyekszem ésszel tenni. A gyerekeknél is. A játszótérre például nem viszünk kekszet. Ha véletlen benne marad a babakocsi aljában, akkor tuti megtalálja valamelyik és kiröhögnek a gondosan felszeletelt almámmal, ha kínálni próbálom őket.

Apropó, játszótér. Ki tudnék szaladni a világból, amikor a gyerekem szájába tömnek valamit a megkérdezésem nélkül. A nagy már be van tanítva, hogy SEMMIT ne fogadjon el, de a kicsi még ott tolong a kekszes zacsinál, ha osztás van. És rohannom kell, hogy odaérjek és udvariasan (magamban üvöltve) elvigyem onnan. És olyankor nem érdekel, ha visítva folyik ki a kezemből. Már „csakazértse” kap! És lehet, hogy ha kimegyünk onnan, a sarkon, amikor senki sem lát, adok neki egy háztartási kekszet, de SENKI ne etesse a gyerekemet a megkérdezésem nélkül.

A másik kedvenc, amikor sír a gyerek valamiért és a szülők (szándékosan nem csak anyukákat írok) úgy oldják meg a konfliktust, hogy édességet vagy üdítőt tömnek a szájukba. Végül is csend lesz, ja. Csak a gyerek ebből tanul. Nem vagyok pszichológus, de… valami olyasmi az elsődleges nevelés, hogy mintakövetés. Ez nem feltétlenül a helyes irány.

Mondjuk az is gáz, amikor bio anyu kizárólag kölesgolyóval, babavízzel és természetesen a közeli biopiacról való gyümölccsel eteti a kölköt, kiselőadást tartva a környezetében lévő szülőknek arról, hogy a sima gyümölcs mennyire veszélyes, sőőőt szinte csoda, hogy még élünk, ha olyat eszünk.

Következő állomás. Bölcsi, ovi hazamenés. Már alig várja a szülő, hogy a karjaiba tarthassa a gyerekét. Igeeen, kijön, az ölébe ugrik. Nem okos anyuapu mit csinál? Elővarázsol egy zacskó chipset (chipset, bazdmeg a kétévesnek!!!). A gyerek örül és tömi magába. És másnap is. És harmadnap is. Negyedik nap nincs. A gyerek mit csinál? Követeli, őrjöng… Erre szülők cöccögnek, hogy nem is örül már nekik a drága gyermek. Hááát, ha engem hozzászoktatnának ahhoz, hogy minden nap kapok egy arany gyűrűt, én sem örülnék, ha egyik nap nem jutna minden ujjamra.

A viccet félretéve. Nem gondolom, hogy az a szülő követ helyes irányt, aki erőszakkal tiltja a gyerektől a mindenféle cukrot, csokit, kekszet, szénsavas üdítőt. Előbb-utóbb a gyerek találkozik vele (extrém esetben a suliban biztos), szóval nem hiszem,  hogy a teljes tiltás lenne a reális és ideális).

Az sem helyes, ha minden nap azzal tömjük őket. Szerintem meg lehet találni az arany középutat. A mindennapokban ritkábban és korlátozva, megválogatva, hogy mit esznek. De szerintem nem kell hagyni magunkat, ha a kétéves őrjöngve követel a boltban egy csokit.  

A szénsavas borzalmakkal ugyanez a helyzet. A hétköznapokban víz. Szokják meg, hogy ha szomjasak, vizet igyanak (rettenetesen végletes vagyok, tudom). Ha buli van, lehet inni üdítőt, juhuuu. Mondjuk a szénsavas üdítőket akkor sem tudom fejben elhelyezni. Gyakorlatban meg pláne. A kóla ízű akármicsoda, Bolero meg mittudomén mi a divat mostanában… Szóval azok nálam abszolút fekete listások. Inkább szörp. Ha választani kell két rossz között. De leginkább a gyümölcsleveket kell(ene) előnyben részesíteni. A frissen centrifugázott gyümölcsléről azért nincsenek illúzióim, én is próbálkoztam egyszer-egyszer. Finom, meg szuper egészséges, de kisgyerek mellett (vagy vele) megcsinálni öngól.

És azt még muszáj leírnom, nálam totál kinyomja a biztosítékot, akik napi szinten cumisüvegből cukros üdítőt („Csak tea!” nem mindegy???) itatnak a gyerekükkel. Ha mindehhez a gyermek már simán tudna pohárból inni (1+), akkor még inkább bicskanyitogató számomra (fogak épsége, ilyenek...) Nem szólok be nekik (mert ahhoz még fejlődnöm kell, hogy vállalható legyek) de legszívesebben egy péklapáttal verném őket hátba, hogy térjenek vissza a 2015-be, ahol egy csomó minden elérhető, cserélhető, tanulható.

Szólj hozzá a témához a cikk Facebook posztjában!

Fotók: 123RF.COM