Korábbi cikkemben írtam a szülőkről, hogy milyen mondatokkal indítanak általában egy telefonbeszélgetést, amikor be akarják íratni a gyereküket úszni. Most a felnőttek következnek, akik arra vállalkoznak, hogy teljesen önszántukból, sőt, szabad akaratukból szeretnének megtanulni úszni.

Előrevetem, hogy nem sértésnek szánom, tehát, akikbe nem szorult semmiféle önirónia vagy humorérzék kattintson más tartalomra

Végtelenül szórakoztató és tanulságos sok-sok embert hallgatni először telefonon, ismeretlenül (majd látni később, hogy bontakozik ki a személyiségük és hogyan nő az önbizalmuk).

Eljutottam odáig, hogy tényleg kíváncsi vagyok a hangok mögött jól elrejtőző, arctalan személyiségekre. Persze ez már egy fejlődési ugrás részemről. Szakmai életem első éveiben tök lelkes voltam, amikor hívtak, elhittem, hogy aki felhív, az tényleg el is jön úszni… Aztán jött pár év gyakorlás, hogy ne kapjak szívinfarktust a hallottaktól. Utána kezdett fárasztó lenni a sok okostojás, akik egytől egyig azt képzelték, hogy teljesen faszányosan tudnak úszni, majd eljönnek egyszer-kétszer oktatásra, én elmondom a tutit és már szárnyalnak is a vízben gyorsúszásban. Szóval meg kellett tanulnom a jól előadott mondatok mögé látni viszonylag gyorsan, hogy le tudjam reagálni a hallottakat, és nagyon határozottan, de nem bántóan vázolni az igazságot és a lehetőségeket.

Vannak tipikus férfi és női és férfi mondatok. Ha a következőkben magára ismer valaki, az tuti, hogy megint a véletlen műve. (Nem.)

A 20-as éveik közepén járó férfiak általában őrülten lelkesek még akkor is, ha teljesen kezdők, és ennek tudatában is vannak. Céljaik vannak az úszással. És nem „csak” egészségmegőrzés szempontjából, hanem valami egészen gigászi a cél. Felvételi, vizsga, álommeló, stb. Lelki szemeim előtt erőtől duzzadó felsőtesteket látok, agyonmotivált fejeket, akik sosem késnek óráról, rendszeresen jönnek addig, míg el nem érték a célt. A valóság nem mindig ilyen perverz. Sajnos. 

^{wavebreakmediamicro / 123RF Stock fotó}

A 35-ös, egy-két gyerekes Apukák, akik multinál már eltöltöttek jó sok évet ahhoz, hogy lássák, ők sem lesznek már fiatalabbak és a céges csapatépítőn tök ciki, hogy a 10 éve még tökéletesnek látott testük kezd amorf alakot ölteni. Már ha lemerészkednek a wellness részlegbe a vacsi előtt, vagy után.

Szóval ők elég tapasztaltak ahhoz, hogy úgy kezdjék, hogy „Tudok úszni, de biztos lenne mit javítani.” Vagy, hogy „Régebben sokat úsztam, de megkopott a tudásom.” vagy a „Valamit mozognom kellene!” Életmódot szeretnék váltani!” (jelentsen bármit).

Velük nem olyan nehéz, ha eljutnak az órára. Jó tanulók, igyekeznek nem mutatni, hogy majd’ belehalnak az első pár órába, telemegy az orruk vízzel, de  még arra is azt mondják, hogy tök jól vannak, szinte jólesik inni a klóros, szar vizet… Belőlük lehet egy igazi hobbiúszó, hobbi triatlonos hosszú távon. Sajnos nem mindenki kitartó, de nem baj, ők majd újrakezdik 50 évesen is. Az idő nekem dolgozik…

Az 50+-os férfiak cukik. Legtöbb esetben egyéni órát szeretnének a következőkre hivatkozva: „Nagyon nehezen tanulok mozgást.” „Nem akarom, hogy a többiek miattam lassabban haladjanak.” „Szeretném, ha gyorsan tudnék haladni.”

Velük pár egyéni óra után eljutunk a kiscsoportosig. Meglátják, hogy mindenki azért van az uszodában, hogy ússzon. Így vagy úgy. Látják, hogy nem mindenki Brad Pitt (sajnos). És akár odáig is eljuthatnak, hogy élvezik az úszásórákat. 

A nők.  Hát a nők mások. Nyilván. (Nem, nem azért írom ezt, mert nő vagyok. Csak mondták már, és a brit tudósok is kimutatták.) Kitartóbbak. Szívósabbak. Talán. De nincs erre vonatkozóan konkrét, mindenre és mindenkire kiterjedő statisztikám (még).

Mert egy nőnek bele kell, hogy férjen az életébe minden. Haha.

A harmincas szingliknek mindenképpen. Mások szerint nekik a legkönnyebb, mert ugye nincs gyerek… Mások élete mindig olyan könnyű. Velük a következőképp szokott zajlani: „Ne haragudj,meetingen voltam, de jó lesz a holnap reggel 6.30, mert akkor még odaérek jóga órára is…!” „Nem, dehogy tudok úszni, velem a nulláról kell kezdened.” „ Triatlon versenyeken indulok és szeretnék ráerősíteni az úszásra.” 

Nyitottak, a felszínen lazák, de amúgy végtelenül feszesek (pszichológusok megirigyelhetnék, amit én látok. Ahogy omlanak le a falak körülöttük. Tök jó érzés, hogy részese lehetek). Velük (is) nagyon jó dolgozni, nagyjából olyan fegyelmezettek, mint a robotok. Csinálják, mert tudják, hogy csak a munka hoz eredményt. És milyen igazuk van! Nem kérdezgetnek feleslegesen, amit viszont mondok, megértik és megpróbálják a lehető legjobban megcsinálni. Talán túlságosan jól. 

Az idősebb nők, akik már nyugdíjasok vagy nem állnak messze attól. Ők is irtó édesek. Elfogadták már előre, hogy ez nem lesz egy rövid időszak…”Tudom, Drágám, hogy nem fogok megtanulni 2 hét alatt úszni.” „Az unokámmal szeretnék eljárni strandra.” „Hátúszást javasolt a doktor, de nem tudok úszni sem.”

^{stylephotographs / 123RF Stock fotó}

Velük tök jól lehet hozni a tankönyvben leírtakat. Lassabban haladnak, mint a fiatalabbak, de képesek bármire. Ha egyszer ők elhatározták, hogy úszni fognak, akkor úszni fognak.

Egy szó, mint száz mindenkivel jó dolgozni valamiért. Legalábbis mindenkiben meg lehet találni a jót. Nagyon igyekszem. Van lemorzsolódás is. Nagy átlagban azok nem csinálják végig, akikkel így vagy úgy, de nem vagyunk egy hullámhosszon. Minek áltatni magunkat, ha egyszer valakivel nem egy bolygón élsz, akkor nehéz bármit is tanítani neki. Főleg a vízben. Annyira kivételes közeg. Egyrészt, mert mindenkinek le kell vetkőznie a gátlásit, mielőtt még bármit tenne (=le kell vetkőznie fürdőruhára). Másrészt azért, mert amíg el nem jut hozzánk azt hiszi, hogy ő az egyetlen a földön, aki nem tud úszni. Harmadrészt pedig azért, mert aki retteg a víztől, annak az oktató az egyetlen biztonságot nyújtó személy.

Ha kedvet kapott az úszni tanuláshoz, vagy gyermekét taníttatná, hívjon minket! Klikk az elérhetőségekért!