Nem leszek mindenki szemében népszerű a következő írásommal. Főleg a laikus, ám a nagyon aktív szülők szemében nem, akik azt gondolják, hogy minél hamarabb elkezdi sportoltatni a gyereket, annál ügyeseb lesz.
De nem baj, elég, ha a cikk végére mindenki fejében csak egy gondolatkezdeményt ültetek el a témáról. Előbb-utóbb kisimulnak ezek a gondolatok és tettek követik azokat hiszen tudjuk jól, hogy minden szülő a lehető legjobbat akarja a saját gyermekének. Persze jobb előbb, mert akkor mire iskolás lesz a gyerek, pontosan ott fog tartani az idegrendszeri érettsége, ahol tartania kell (ideális esetben).
Kezdem az elején. Egy átlagos fejlődésű gyermek, aki időben és elég ideig kúszott, mászott, ült, járt (nem volt agyonféltve és agyonnyomva), az óvódáskor végére fel tud mászni bármilyen mászókára, nem fél a magasban, tud bukfencezni, harmonikus a mozgása, tud labdát rúgni és pattogtatni, tud biciklizni és korcsolyázni és igazából bármilyen új mozgást pillanatok alatt megtanul, ráadásul nem fél kipróbálni új dolgokat. Nem arról beszélek, hogy hárompontost dob és Rittbergert ugrik, hanem boldogul a labdával és boldogul a jégen. Ha minden gyerek ilyen ideális fejlődést követne és a szülők sem halmoznának hibát hibára, akkor gyakorlatilag nem lenne munkám. De mindannyian hibázunk és a gyerekek sem olvasnak tankönyvet, hogy hogyan kellene fejlődniük.
Az átlagostól bármilyen szinten eltérő fejlődési ütem problémát okozhat. Nem minden esetben okoz, de jobb a probléma elé menni. Sokkal könnyebb babakorban végighallgatni a gyerek üvöltését a Dévény tornától, mint 2. osztályban szenvedni azzal, hogy még mindig problémát okoz az írás, olvasás, matek. Persze akkor azt gondoljuk, hogy ez a világ legnehezebb dolga, szegény kisbaba, fáj neki a torna. Sajnos a védőnők és a gyerekorvosok között óriási a szórás, ami a probléma-felismerő képességet illeti. Még mindig sokan azt mondják, hogy „Ó, Anyuka semmi baja a gyereknek, csak lusta, majd elég, ha egy évesen mászik…!” Nem, nem elég. Nem kell megijedni, ha a napra pontosan nem emeli a fejét, forog, kúszik, mászik, ül, jár, de jobb résen lenni, átnyálazni a szakirodalmat és segítséget kérni, ha elmaradást látunk. A másik véglet, az „Annyira erős, ügyes a gyerek, hogy 7 hónaposan felállt!” Ez sem jó, mert nagy valószínűséggel ez valamely mozgásforma kimaradását jelenti.
Nagyon nehéz megtalálni az arany középutat abban, hogy mikor számít a fejlődés optimálisnak és mikortól kell szakember segítségét kérni. Én mindenkit arra biztatnék, hogy bízzon az anyai/apai megérzésekben és ha úgy ítéli meg, hogy valami nem stimmel (nem kell tudni elmondani, hogy mi, elég ha furcsának tartja a gyermek mozgását vagy viselkedését), ne habozzon, kérjen időpontot egy vizsgálatra, abból még nem lett baj sosem.
Most jön a cikk valódi témája, amikor szülők felhívnak és a 3-3.5 éves gyereket be szeretnék íratni úszni, hogy ügyesedjen és kösse le az energiáit, mert annyira szeret mozogni (és lehetőleg tanuljon meg nyárra úszni. LOL. Erről bővebben itt.) A beszélgetés végén általában kiderül, hogy nem szokott még be az oviba, nem tud figyelni sokáig, nem szeret rajzolni, stb…. Egyrészt, 3 évesen semmi keresnivalója úszásoktatáson, helyette a szülőkkel kellene pancsolni a vízben. A fent leírtak életkori sajátosságok, nem kell tudniuk figyelni, nem kell tudniuk rajzolni, sem embereket, sem állatokat kifejezően… Mindenképpen figyelembe kell venni az életkori sajátosságokat és annak megfelelően választani mozgást. Szerintem ez 4 éves korig nem lehet más, mint játszótér/játszóház/szabad mozgás orrvérzésig (erről is írtam már itt és itt.)
Ám amikor ez a telefon úgy kezdődik, hogy a gyerek 6 éves… Akkor picit nehezebb a dolgom. Nem könnyű elmondani nekik az igazságot, de sokszor sikerül átverekedni magamat a kényes részeken és elirányítani őket a megfelelő helyre. Ugyanis, ha nincsenek megfelelő alapok, nincs mire építeni. Az úszás ugyanis nem más, mint kőkemény mozgástanulás, figyelem és koncentráció. Ráadásul a mozgásmintákat függőlegesből vízszintesre kell fordítani. A kar-és lábmunkát össze kell hangolni, hol egyszerre kell csinálni, hol külön-külön. Ha a gyerek szárazföldön nem képes összehangolni a mozgását, a vízben sem fogja tudni, nem lesz sikerélménye, nem fogja szeretni, sőt utálni fogja az egészet és természetesen az oktató lesz a hibás jobb esetben. Rosszabb esetben agyonnyomja a szülő a gyereket, hogy hogy lehet ennyire béna. Ilyenkor én nagyon komolyan a gyerek védelmére szoktam kelni és elmagyarázom a szülőnek az idegrendszer érettsége és a mozgás közötti összefüggéseket.
Szóval, ha az óvodában már jelezték, hogy van némi probléma a rajzolással, öltözködéssel, gombolással, ceruzafogással, figyelemmel, viselkedéssel stb., akkor nem egy sportedző lesz a legmegfelelőbb szakember, akit fel kell hívni, hogy majd megtanulja a gyerek, hogy mi a rend és az élet, hanem leginkább mozgásfejlesztéssel foglalkozó ember (Ayres, DSzIT, TSMT, alapozó terápia, INPP) fejlesztő pedagógus, pszichológus, gyógypedagógus.
Ami a legfontosabb, hogy bármilyen fejlesztés egy alapos vizsgálattal kezdődik, hogy el lehessen dönteni, hogy melyik gyereknek mi a legmegfelelőbb terápia, mert nem mindenkinek ugyanaz a legjobb. Pici különbségek nagyon sokat segíthetnek abban, hogy a gyerek boldog és sikeres iskolaévek elé nézzen, és ne küzdelem legyen az egész család számára az a 10-14 év, amit tanulással tölt el.
Ha kedvet kapott a mozgáshoz, és az úszást választaná, vagy gyermekét taníttatná, hívjon minket! Klikk az elérhetőségekért!