Mit csinál egy borús nyári napon az úszóedző anyuka? Na, mit? Hát persze, hogy uszodába megy a családdal. Mert 3 hét szabadság után már hiányzik neki a klórszagú közeg. Enyhe ráhatással, de tulajdonképpen jókedvűen beleegyezett mindenki. Nyilván 2 óra hosszáig tartott a napi rutin reggel, aminek a végére már gyengén rángatózott a fél arcom (mi lesz velünk szeptembertől, iskolás lesz a nagy…?????)

Tudom, tudom, kissé beteges az, amikor jobban szereted sterilitást, mint az ősanyságot, amikor nem vagy teljesen egységben a természettel (=fellélegzel, amikor a klóros vizet nyeli a kölök és nem a jól felkavart, retkes, iszapos természetes tó vizét, nem mellesleg tisztán látod, hogy épp mit fog felhozni a víz alól, nem kell számítani sem sörös dobozra, sem megrágott jégkrémes pálcikára. Valamint nincs enyhe gyomorgörcsöd, mert 2 mp-ig nem látod a feje búbját).

Szóval.

A 7 évesnek kicsi kedvet kell csinálni ahhoz, hogy ne csak döglés legyen egész nyáron, és ha már eljöttünk az uszodába, ugyan ússzon már pár hosszt. „Mer’ különben is akkor meg minek taníttattunk úszni?”(muszáj volt neki, nem kérdeztük meg…J) Ezt a kört viszonylag hamar abszolváltuk. 10 hossz, fejesugrás rajtkőről, kicsi technika javítás, hiszti nélkül, jókedvűen. Első meglepetés. Első saját vállveregetés fejben.

Simon (3.5 éves) szigorúan karúszóval. Vízmélység 80 centi, rajtunk kívül senki sincs a medencében, az idegeim viszonylag épek, így teljesen indokolatlan a karúszó. Szemüveg már ráimádkozva. Mintegy 15 perc után sikerült rávenni, hogy nyissa ki a szemét a víz alatt a szemüvegben, hiszen nem megy bele úgy a víz. „Hányat mutatok?” játék a víz alatt. Szerencse, hogy csak a kezünket vettük bele a játékba, mert lehet, hogy még mindig ott lennénk. Ez annyira tetszett neki, hogy némi zsarolással (nyalóka, fagyi, csoki automata, amik hirtelen eszembe jutottak, mint egy rendes, hatékony szülőnek) eljutottunk oda, hogy hajlandó levenni a karúszót. És láss csodát, elkezdte magától felemelni a lábát lebújás közben. Megtapasztalta, hogy megtartja a víz, ha nem kalimpál. Nyilván erre elég komolyan rácsúsztam és rögtön elláttam jó tanácsokkal (tojt rám, csinálta a saját dolgát tovább…).

Néhányszor ismét eszébe juttattam a nyalókát, rögtön meg is tudtuk csinálni a videót a kis majomról, aki tulajdonképpen 23 perc alatt tanult meg siklani.

Azért azt tisztán látom, hogy bármennyire is ügyes még mindig nem érett az oktatásra, tök felesleges bármelyik kollégám idegeit borzolni. És teljesen megértem azokat a szülőket, akik egy ilyen gyerek láttán felkapják a telefont és felhívnak, hogy annyira tehetséges a gyermek, most a nyáron tanítsam meg úszni. Sajnos az a rossz hír, hogy még ilyenkor sem megy egy nyár alatt. Azt szoktam mondani, hogy legalább 2 tanév (de inkább több) kell ahhoz, hogy stabilan ússzanak. Mert úszni vagy tud valaki vagy nem. A valahogy kijön a medence szélére, az nem úszás… Sok idő, energia, türelem, szorgalom kell ahhoz, hogy valaki szabályosan ússzon.

Ezután, a második vállveregetés után elvonultam (volna) szaunázni, mert megérdemlem, de utánam jöttek mind. Titkon bíztam abban, hogy még a szaunázással is megismerkedhetnek, olyan hiperszuperüberfasza gyerekeim vannak, akik legalább két percig belélegzik az áldásos, finom, meleg levegőt és aztán hetekig erről mesélnek, hogy mennyire egészséges a szauna, na meg persze az úszás.

Aha, majdnem ez lett belőle:

Konklúzió az, kedves szülőtársak, hogy nem fogtok a gyerekeitekkel wellnessezni csak akkor, amikor majd nyuggerek lesztek és a gyerek nem egy áttivornyázott hétvégét választ nélkületek, hanem azt, hogy elvisz/elviteti magát egy csillivilli wellness szállóba, ahol együtt úszhattok/lazítattok végre. De nem árt, ha mindannyian tudtok jól úszni. J

Ha kedvet kapott az úszni tanuláshoz, vagy gyermekét taníttatná, hívjon minket! Klikk az elérhetőségekért!