UGORJ A LAP TETEJÉRE
Slide 3 slide 2 Slide 1

Most akkor megint belenyúlok a méhkasba. Magadra fogsz ismerni. Viszont ha a tükörben látott kép nem tetszik, akkor ne feledd, hogy ezért nem a tükör a hibás. 

Óvodában dolgozni nem könnyű. Tudom máshol sem. Persze itt sem a gyerekek miatt nehéz, hanem a szülők miatt. Én is anyuka vagyok annak minden örömével és nyűgjével együtt. Van két gyerekem, vannak sztorijaink óvónénikkel (akik pechünkre évente változnak) és tanítónénikkel, én meg a munkában állok a másik oldalon, szóval azt hiszem ismerem a témát kívülről és belülről is.
Ami leginkább zavar és ami már régóta kikívánkozik belőlem, az az, hogy miért fél sok szülő konfrontálódni a gyerekével? Miért félünk igent vagy nemet mondani? Csak a saját tapasztalataimat tudom leírni, de azt mindkét oldalról.


Szerintem én nem vagyok alapvetően egy pattogós anyuka, aki minden csip-csup dologért szalad az óvónénihez/tanárnénihez. Próbálok minden infót begyűjteni, ha konfliktushelyzet van, várni pár napot és ha nem boldogul a gyerek egyedül a megoldással, akkor segítek neki. Persze voltak rosszul elsült helyzetek, amikor érzelemből és hirtelen felindulásból döntöttem és avatkoztam be, amire persze utólag nem vagyok büszke, de legalább tanultam belőle, következőleg már okosabb voltam.


A gyerekeimnek igyekszem megtanítani azt, hogy hogyan tudnak majd a számukra legjobban dönteni adott helyzetben, amikor egyre több döntés hárul rájuk a későbbiekben az iskolában, barátságokban, edzéseken, aztán majd az életben. Sajnos nem tudom megóvni őket minden konfliktustól és frusztráló helyzettől, és igazából nem is akarom. Nem hinném, hogy jót teszek neki azzal, hogy ha bizonyos gondokkal csak 20 évesen találkozik. Azzal sem, ha azt hiszi 16-17 évesen, hogy az teljesen természetes, hogy ragyog a lakás, van új telefon, eljár moziba és sportolni, mindig van tiszta ruha és van étel a hűtőben. Mindehhez anyuka-apuka sosem fáradt, mert ez csak úgy, könnyedén megy. Nem, nem kell, hogy így látszódjon. Nekik is tudniuk kell, hogy nem könnyű egyszerre pörgetni a sok tányért zsonglőrként, nem könnyed galopp az, hogy minden fronton jól mennek a dolgok.


A kicsi hetente ki akar iratkozni fociról, mert éppen Tibi bácsi nem hallgatta meg, hogy mit kapott karácsonyra. (Egyébként BMX-et, és el is hiszem, hogy menőzni akar vele, mert menő ) A nagy utálja az úszást, mert 5 éve nem kérdezem meg, hogy van-e kedve menni, csak egészen egyszerűen úszik, mert szerintem ebből majd később profitálni fog. Nagyon nehéz a mindennapokban elmagyarázni nekik, hogy miért kell valamit végigcsinálni. Nehéz eldönteni azt is, mikor kell hagyni, hogy valamit abbahagyjon vagy ne is kezdjen bele. Azt hiszem ez maga a szülői felelősség, hogy mennyire ismerem a gyerekemet és magamat ahhoz, hogy ésszel tudjak dönteni valamiről. Pro és kontra érveket felállítani, gyerekkel beszélni, bíztatni, meghallgatni és utána döntést hozni.
Sajnos nagyon sok szülőn tapasztalom azt, hogy döntésképtelen. És persze ezt nem vállalja, hanem a gyerekre tolja. Az ötévesre. Mert az nyilván könnyebb. Vagy ha bármilyen kudarc éri a gyereket, akkor a szülő rögtön kiveszi abból a közegből, nehogy sérüljön. Azért nem ez a legjobb megoldás, abban megegyezhetünk…


 

Itt van például az én munkám, az óvodai úszásoktatás. Pistike fél a víztől (mert fél, mert sok gyerek fél a víztől). De anyuka szerint Pistike víziszonyos (nyilván anyukának vannak problémái a vízzel, de ezt nem mondhatom neki). Pistike jön úszni, üvölt. Anyuka megijed, hogy Pistike szorong már 2 nappal az úszás előtt, hogy jajj, mi lesz. Megnyugtatom anyukát, hogy semmi nem lesz. Pistike meg fogja szokni a vizet, sőt, lehet, hogy meg is szereti, de ha esetleg otthon segítenének neki ebben, még jobb lenne. Anyuka ígér fűt-fát, hogy igyekszik. Nyilván Pistike otthon sokkal jobban üvölt anyukának a hajmosásnál. Anyuka már nagyon ki van borulva, mert 3 hete ez megy. Pistike a 4. héten nem jön úszni, mert „fáj a füle”. Persze óvodába jött, mert „annyira” nem fáj, de úszásra nem jöhet, mert anya mondta neki. Futok még egy kört anyukánál, hogy remek füldugókat lehet Pistike fülére csináltatni és különben is nem lesz gond a gyerekkel, meg fogja szokni a vizet. Nem csináltatnak, nem jön úszni. 2 év múlva Pistike úgy megy iskolába, hogy utálja a vizet, utálja a mozgást, de nagyon okos, úgyhogy nem lesz baj vele az iskolában.


Nem történt semmi más, minthogy anyuka nem tudta eldönteni, hogy mikor kell kicsit erőltetni a heti egyszeri úszást, elfáradt a mindennapos hisztikben. Nem ment bele a konfliktusokba, a miértekbe, inkább ráhagyta az ovis gyerekre a döntést. Természetes, hogy ebben a korban a gyermek érzelmi alapon dönt, nincs rálátása arra, hogy milyen előnyei származnak ebből az esetleges erőfeszítésből.

 

Enyhén punnyadt programozó Pistikével 20 év múlva találkozom a felnőtt oktatásomon, mert gyerekkorában sajnos kimaradt az ovis úszásból, hiszen félt a víztől és anyukája elmondása alapján sokat betegeskedett… De már rájött, hogy mennyi mindenben korlátozta őt eddigi életében, hogy nem volt jóban a vízzel.
Szerintem ne légy olyan, mint Pistike anyukája!

 

 Ha kedvet kapott a mozgáshoz, és az úszást választaná, vagy gyermekét taníttatná, hívjon minket! Klikk az elérhetőségekért!

Legutóbbi cikkeink

Vedd észre, ha gond van!

Nemesvári Edit 2020-02-06

Iszonyatos kárt okozhat egy szülő a gyerekének,...

Miért félünk a konfliktusoktól?

Nemesvári Edit 2020-01-17

Most akkor megint belenyúlok a méhkasba. Magadra fogsz...

Az úszástól/focitól/kosártól nem lesz ügyesebb….

Nemesvári Edit 2019-05-07

Nem leszek mindenki szemében népszerű a...

Mikor tanul már meg úszni a gyerek?

Nemesvári Edit 2019-03-26

Az vesse rám az első követ, akinek soha nem volt még...