Senki sem kérdezte, hogy mi a véleményem a gyerekek mozgásfejlődése kapcsán, ami a szülők által sajnos jócskán behatárolt, de én azért leírom.
Nem kapcsolódik szorosan az úszáshoz és az oktatáshoz, de mégis kikívánkozik belőlem pár sor és kiderül, hogy minden összefügg mindennel. Nem vagyok pszichológus, nem is leszek, „csak” anya. Pedig a játszótéren mindenki pszichológus, biokertész és nyilván ért a fejlesztéshez is (bármit is jelentsen).

Víziszonyos gyerek nem létezik. Mi ragasztjuk rájuk ezt a címkét. Ennek a miértje inkább a pszichológusok munkaterülete. Az enyém az, hogy a gyerek ne féljen a víztől. Ebben viszont a szülőknek jelentős szerepük van.

Elöljáróban annyit, hogy nincsenek csoda gyerekeim (sajnos vagy szerencsére). Van egy úszóedző anyukájuk, aki nem várja el tőlük, hogy élsportoló úszók legyenek (persze apukájuk is van, ő más oldalról edzi őket). „Csak” szeretném, ha szeretnék a vizet és persze meg kell tanulniuk helyesen úszni is.

Néhány írásom már szólt arról, hogy milyen fontos, hogy a kicsi gyermek is elkezdje a vízhez szoktatást. Szándékosan nem úszásoktatást írok, hiszen 1-2 éves korban nem beszélhetünk ilyesmiről. Az viszont egyáltalán nem mellékes, hogy 4-5 éves korban milyen tapasztalatokkal jön úszásra a kicsi.